Címke: "beszéd"

post thumbnail

A baba a szavak azonosításának képességével jön világra

A szavak beszédből való kiválasztásához szükséges képességekkel együtt jön világra az újszülött – állapította meg egy európai kutatás. Mielőtt egy csecsemő szavakat tanulna meg, először a folyamatos beszédből kell kiválasztania őket. A beszédben azonban nincsenek egyértelmű szóhatárok – ismertette a Developmental Science című szaklapban megjelent tanulmányt a ScienceDaily.com. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az első életév […]

Beszél a tél

„Január, február itt a nyár.” Szokta mondogatni nagymamám így év elején, és milyen igaz, szalad az idő, viszont a kisgyerekeknek két hónap óriási falat, tele felfedezni valókkal, örömökkel, kommunikációs helyzetekkel.

Ha nem beszél a gyerek

A gyermekek fejlődése eltérő ütemben zajlik, sokszor még testvérek közt is jelentős különbségeket tapasztalunk. A mozgás mellett gyermekkorban a beszéd fejlődése sem mindig a tankönyvekben felvázolt módon és időben történik. 2 és fél éves kor körül azonban már érdemes szakemberhez fordulni, ha még nem, vagy csak alig beszél a gyermek.

A zene újrahangolja a gyerekek agyát

Hogyan hat a zene az agy fejlődésére és a beszédre vagy például a matematikai készségekre? Hol tart a tudomány az agy, a tudás, a képességek és a készségek fejlődésének és kölcsönhatásainak feltárásában? – egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott választ a Magyar Tudomány Ünnepe nagy érdeklődéssel kísért nyitóelőadásában Csépe Valéria pszichológus, akadémikus. Az eseményfolyam idén […]

A közösség hatása a beszédindításra

Sokszor kérdezik tőlem a szülők – megerősítést várva feltételezésükre –, hogy vigyék-e közösségbe a csemetét pusztán azért, mert ott majd megtanul beszélni. Tehát kell-e a közösség a beszédtanuláshoz?

A karácsony hangjai és fényei

A karácsonyi készülődés és az ünnep hangjai amellett, hogy az egyik legvarázslatosabb érzékelés, a gyermek beszédének fontos megalapozásai.

A baba sírása – a kommunikáció nyitánya

A közlés, az önmagunkról szóló információ eljuttatása a másikhoz ősi emberi kívánság, nem kivétel ez alól egyetlen csecsemő sem, ők is közölni akarják velünk  vágyaikat, jó és rossz érzéseiket. Erre kiváló eszközt adott mindegyiküknek a természet, ez az eszköz pedig maga a sírás.

Beszédfejlődés – Gyerekhangok a szülőszobában

Az újszülött felsír – ez az első hang, amellyel a gyermek jelzi, hogy a pocak védő világát elhagyta, és a születéskor az édesanya biztos információja arról, hogy gyermekét világra hozta, aki egészséges. Jelzi számunkra, hogy megérkezett közénk, hogy most már nem a titkos, képzeletünket megmozgató, mégis csak sejtéseket felfedő anyaméh lakója, hanem igenis kézbe vehető, […]

A beszédfejlődésről – születés előtt

Amikor az édesanya szíve alatt növekedni kezd a kicsi sokféleképpen gondol rá, elképzeli milyen lesz majd, mit csinálnak majd együtt, álmodozik, várja. Álmai, vágyai, ha tudatosan nem fogalmazódnak is meg ilyen formán, beszélő, hangot adó kisgyermekről szólnak.

A gyermeki beszédfejlődésről

Világunkban a kommunikáció egyre nagyobb szerepet követel magának életünkben. Legyen ez akár a beszélt, akár az olvasott, írott nyelv használata. Nem mindegy, hogy azt egy felcseperedő gyermek milyen formában sajátítja el.

Aki sokat tévézik, rosszabbul beszél

Azok a gyerekek, akik naponta két óránál többet tévéznek, kisebb szókinccsel rendelkeznek, ügyetlenebbül mesélnek történeteket, és több a nyelvtani hiba az írásbeli munkájukban, mint azokéban, akik kevesebbet ülnek képernyő előtt. 

Aki ügyesen mozog, jól fog beszélni, s élesen gondolkodni

Tombol a nyár, itt a lehetőség arra, hogy a gyerekeket „száműzzük” a szobából, a számítógép elől, s rávegyük egy kis mozgásra (ami persze nekünk is jót tenne)! Átfogó kutatások igazolják ugyanis, a testi aktivitás nem csupán a szívet és az izomzatot, hanem a szellemi teljesítő- és állóképességet is erősíti, s a rendszeres mozgás serkenti a […]

Azok a csodálatos óvodás évek

A kisgyerek mindenre kíváncsi: sokat kérdez, és az így, lépésről lépésre szerzett ismeretek révén fejlődik gondolkodása és világképe. Az iskoláskor elérésével döntő változás következik be a gyermek fejlődésében.


A honlapon található információk célja az egészségügyi ismeretek bővítése,
és szükség esetén nem helyettesíti a gyógyszerész, az orvos vagy más szakember felkeresését!
A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!