Tisza-völgyi kalandok a fenntarthatóság jegyében

Kötélhídról csobbanás, kenyérlángos-sütés, kincskeresés, a Tiszavölgy Kalandtúra saját lekvárjának elkészítése, drótkötélen átcsusszanás a Túr fölött, evezés ladikkal, íjászkodás, kecskefejés és kecskesajt-kóstolás – ilyen kalandok várták az ingyenes Tiszavölgy Kalandtúra résztvevőit, akik az izgalmak mellett sok új ismeretet is szereztek a fenntartható életmódról.

Ingyen táboroztak és kalandoztak 350-en Szatmár-Beregben

Az 5 hétvégéből álló rendezvénysorozat első hétvégéjén Tiszabecs és Tiszamogyorós között bicikliztek a résztvevők, és miközben rengeteg helyen megálltak, hogy helyi termékeket (lekvárokat, pálinkát, helyi leveseket, kenyeret, gyümölcsöt) kóstolgassanak, a fenntartható életmóddal kapcsolatos feladatokat oldottak meg a csapatok.

Megismerkedtek a komposztálás folyamatával, ezen kívül azzal a szemlélettel, mely segít abban, hogy vásárláskor a helyben termelt, nem pedig a messziről utaztatott, szezonális élelmiszereket vásárolják, közlekedéshez pedig olyan eszközt válasszanak, melynek minél kisebb az „ökológiai lábnyoma”. Saját maguk győződhettek meg arról, hogy miként lehet a lehető legkevesebb szemetet termelni a mindennapokban, és azt a keveset is miként lehet úgy kezelni, hogy a legkevésbé szennyezze a környezetet.

A kalandtúra minden napjára jutottak ügyességi faladatok is, az egyik leglátványosabb az volt, amikor Túristvándiban (miután megtanulták, hogyan kell szelektíven szétválogatni a hulladékot) egy szál drótkötélen csusszantak át a Túr felett. Ezt a feladatot szinte minden résztvevő kipróbálta, Pataki Zita, a RTLKlub műsorvezetője, időjósa például életében nem csinált még hasonlót, de most kétszer is nekivágott a kb. 150 méteres suhanásnak.

Szatmárcsekén teljesen új lekvár-receptet próbáltak ki a Tiszavölgy Kalandtúra tiszteletére: cseresznyét főztek almával. A mellé kínált specialitás, a „pezsgős pogácsa” annak ellenére is kelendő volt, hogy a megtraktálták a társaságot minden állomáson.

Hídvégi-Üstös Pál, a Tisza nagykövete, a Tiszavölgy Kalandtúra szakmai vezetője rendkívül elégedett volt a csapatok teljesítményével, a résztvevők mindenhol maximálisan teljesítettek, pedig a napi 60 kilométeres biciklizés az amatőrök, illetve diákok számára nem volt kis feladat. Szűcs Julianna, a program projektvezetője szerint a most elsajátított tudás birtokában mindenki képes lesz a saját környezetében elindítani azokat a változásokat, melyek segítenek abban, hogy fenntarthatóbb módon éljünk.

Az Tisza-vidék legnagyobb fenntarthatósági rendezvénye az Európai Unió támogatásával az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg, emiatt a közép-magyarországi régión kívülről jelentkezett túrázóknak teljes egészében ingyenes volt, a szállással és teljes ellátással együtt.

A Tiszavölgy Kalandtúra – egy pályázatnak köszönhetően – teljesen ingyenes a résztvevőknek, a szállást és az ellátást is biztosítjuk, csak biciklit kell hozni.
Örömünkre szolgálna, ha vendégül láthatnánk Téged is valamelyik ingyenes hétvégén, a média képviselői jöhetnek kevesebb napra is.

A következő hétvégék időpontjai és helyszínei:

2. hétvége: Záhony – Tokaj, 2012. július 6-8.
3. hétvége: Tokaj – Tiszafüred, 2012. július 27-29.
4. hétvége: Tiszafüred – Szolnok, 2012. augusztus 24-26.
5. hétvége: Szolnok – Szeged, 2012. szeptember 7-9.

A három napos Tiszavölgy Kalandtúra állomásairól, a teljesített feladatokról a túra facebook oldalán (www.facebook.com/tiszavolgykalandtura) tájékozódhattak a résztvevők és az itthon maradottak is. A további négy hétvégéről bővebb információ: www.tiszavolgy.hu címen olvasható.

Tiszavölgy Kalandtúra

 

Rovat: Egészséges életmódKiemelt

Címkék: , ,

A szerzőről

Kommentelés lezárva.


A honlapon található információk célja az egészségügyi ismeretek bővítése,
és szükség esetén nem helyettesíti a gyógyszerész, az orvos vagy más szakember felkeresését!
A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!