A válás későbbi depressziót okozhat a gyereknek

A gyerek életkora szülei válásakor és későbbi depressziója összefüggést mutat: akik 15-19 éves voltak, kisebb eséllyel szedtek felnőttként antidepresszánst, mint akik négyévesnél fiatalabbak voltak – írta a Norvég Közegészségügyi Intézet (NIPH) új tanulmánya.

A fotó illusztráció: pixabay.com

Norvégiában a házasságok nagyjából negyven százaléka végződik válással és egyre nő a házasság nélkül együtt élő és gyereket nevelő párok száma is a kutatás szerint. A sok vizsgálat ellenére azonban keveset tudni arról, hogyan alakul a válást elszenvedő gyerekek egészsége.

Azok a gyerekek, akik 15-19 évesek voltak szüleik válásakor, 12 százalékkal kisebb eséllyel szednek antidepresszánst felnőttként, mint akik négyévesek vagy annál fiatalabbak voltak – mondta Oystein Kravdal, NIPH Termékenységi és Egészségügyi Intézete új tanulmányának vezető szerzője. Az írás a Population Studies című szaklap legújabb számában jelent meg.

Akik maguk is felnőttek – húszévesnél idősebbek – voltak a szülők válásakor, 19 százalékkal kisebb eséllyel szedtek később depresszió elleni gyógyszert, mint a négy év alattiak.

A kutatók a norvég receptnyilvántartó adatbázis alapján dolgoztak. Elemzésükben 180 ezer olyan gyerek adatai használták, akiknek elváltak a szülei, valamint 640 ezer olyan gyerekét, akinek nem. Ezután a 2004 és 2008 között 20-44 éveseknek felírt antidepresszánsok adatait vizsgálták.

A szülők anyagi lehetőségei, viselkedése és sok más tényező befolyásolhatja azt is, mekkora az esélye, hogy a kapcsolat megromlik, majd végül felbomlik, valamit azt is, hogyan hat mindez a gyerekre és a tanulmányban vizsgált későbbi depresszióra.

Sok tényezőt nagyon nehéz tanulmányozni, ezért testvérekre irányult a vizsgálat. Kravdal szerint azok a gyerekek, akiket nagyon fiatalon érint a válás, hosszabb ideig érzik a miatta kialakult stresszt, mint azok, akik tizenéves koruk vége felé.

A különbség egy másik magyarázata, hogy a kisebb gyerekre erősebben hat a stressz, vagy hosszú távon rendkívüli következményekkel járhat mentális egészségükre nézve.

Az eredmények mégsem feltétlenül azt jelentik, hogy a válást el kell halasztani. “Ha elképzeljük, hogy a szülők várnak a válással, míg a tízéves gyerekük 15 éves lesz, akkor még tovább kell olyan szülőkkel élnie, akiknek rossz a kapcsolata” – magyarázta Kravdal. (MTI)

Rovat: Apa + AnyaKiemeltLélekbúvár

Címkék: , , , ,

A szerzőről

Kommentelés lezárva.


A honlapon található információk célja az egészségügyi ismeretek bővítése,
és szükség esetén nem helyettesíti a gyógyszerész, az orvos vagy más szakember felkeresését!
A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!