Az egyéves kor előtt bevezetett tehéntej vérszegénységet is okozhat

Egy kutatásból kiderült: sok édesanya a baba első desszertjeként tekint a különböző tejtermékekre, és már egészen korán, 5-6 hónapos kortól kínálja őket, míg 8-12 hónapos korra többségük a tehéntejet is a hozzátáplálás részéve teszi. Pedig…

 

Pedig a tehéntej túl korai bevezetése növeli az ekcéma kialakulásának esélyét, károsan hat a baba emésztőrendszerére, haspuffadást, vastagbélgyulladást, valamint vashiányos vérszegénységet is okozhat. A tehéntej mellett a tojás és a gluténtartalmú élelmiszerek is a fokozottan allergizáló tápanyagok közé tartoznak, korai fogyasztásuk felnőttkorban is megmaradó egészségügyi problémákat okozhat. 

Szakorvosok szerint 6 hónapos korig a kizárólagos anyatejes táplálás a legmegfelelőbb a csecsemők számára, féléves kortól azonban az anyatejjel és tápszerrel táplált babáknál is javasolt megkezdeni a hozzátáplálást. Ebben az időszakban számos, akár felnőttkorban is problémát jelentő megbetegedés alakulhat ki.

A szülők szerepe és felelőssége kiemelkedő az élet első 1000 napjában: a külső hatások, azon belül is a táplálás kulcsszerepet játszanak a gyermek jövőbeni egészségének alakulásában.

Vashiányos vérszegénység is előfordulhat

A tehéntej magas nátrium- és fehérjetartalma jelentősen megterheli az 1 évesnél kisebb gyermekek emésztőrendszerét: haspuffadást, hasmenést vagy véresszéklet-ürítést okozhat, magas ásványianyag-tartalma pedig fokozottan terheli a vesét. Egyéves korig mindenképpen kerülni kell a tehéntej fogyasztását, de sok szakember 3 éves korig javasolja a mellőzését.

Vashiányos vasgyúrók

Az idő előtti, túlzott mértékű tehéntejfogyasztás másik komoly veszélye a vashiányos vérszegénység kialakulása. A tehéntej vastartalma alacsonyabb, mint az 1-3 éves korosztály fejlődéséhez szükséges mennyiség. Külső pótlás nélkül vashiány léphet fel a babánál, amely hatással lehet az alapvető tanulási folyamatokra is (főbb tünetei a fáradékonyság, étvágytalanság vagy a koncentrálóképesség csökkenése).

 

Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság

Rovat: Egyen jól a gyerekKiemelt

Címkék: , , , ,

A szerzőről

Kommentelés lezárva.


A honlapon található információk célja az egészségügyi ismeretek bővítése,
és szükség esetén nem helyettesíti a gyógyszerész, az orvos vagy más szakember felkeresését!
A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!