Miben úszik a gyerekünk?

Tudjuk-e, milyen vízben úszik a gyerekünk? Hogyan lehet megelőzni, hogy az úszásoktatás után ne fertőzéssel érkezzen haza? Mit tudunk tenni azért, hogy se a saját gyerekünk, se a többiek ne betegedjenek meg uszodalátogatás után? Ennek járt utána a Patika Magazin.
A fenti csak néhány kérdés azok közül, amelyek a szülők fejében megfordulnak, amikor a legkisebbekkel babaúszásra járnak, nagyobb gyerekeik pedig úszásoktatáson és iskolai úszásórákon vesznek részt.

Magyarországon nem kell félni az uszodai higiénia hiányától

„Magyarországon az uszodába járó gyerekek szüleinek drámai módon megnyilvánuló fertőzésektől talán nem kell tartani. – mondta Diós András, a vízkezeléssel, ezen belül pedig a gyógy- és termálvizek fertőtlenítésével foglalkozó kft. műszaki igazgatója.

„Ugyanakkor számos, szinte már „megszokott” kellemetlen fertőzésnek és betegségnek, mint amilyen:

  • a kötőhártya-gyulladás,
  • a külső hallójárat-gyulladás,
  • a különböző bőrbetegségek,
  • az uszodaszemölcs
  • a hasmenés lehetünk szenvedő alanyai.

Mindennek elejét lehetne venni azzal, ha szülőként tisztában lennénk az uszodára vonatkozó néhány alapvető higiéniai követelménnyel.” – mondta Diós András.

Magyarországon közel 500 közfürdő  – köztük gyógyfürdők, uszodák, tanuszodák és strandok – fogad vendégeket. Ha ehhez hozzászámítjuk az elmúlt években dinamikusan bővült wellness szállodák uszodáit, rengeteg olyan létesítmény van, amely gyerekeket is fogad, és akiknek egészségére – kitettségük miatt – különös gonddal kell figyelni.

pixabay

Mire figyeljünk oda az uszodaválasztásnál?

Uszoda higiénés ABC
Szülőként már az uszoda szemmel látható részeiből is tudunk a vízkezelés alaposságára vonatkozóan következtetéseket levonni. Az alábbiakban megtalálja, mire érdemes odafigyelni egy uszoda kiválasztásakor:

  • Burkolat: A fal legyen tiszta, mosható (pl. csempe), tiszta és ép.
  • Csúszásmentes padló: Minden uszodában alapvető előírás, hogy a padozatnak csúszásmentesnek kell lennie. Éppen ezért, a „csúszásveszély” tábla kihelyezése értelmezhetetlen és szabálytalan! Ha valaki egy csúszásveszélyes táblánál balesetet szenved, biztosan megnyeri a kártérítési pert az uszodával szemben, aki a táblával elismerte, hogy a padozata (nem padlózata?) nem felel meg a szabványoknak. A padló felülete ezen kívül legyen nagyobb sérülésektől mentes és tiszta, ne legyenek rajta például hajszálak.
  • Cipővédő: Alapvető fontosságú, hogy az utcai cipős és a mezítlábas – papucsos útvonal elkülönüljön egymástól. A fürdőző térre cipővel ne lehessen bemenni, ha pedig gyereket kísérünk, az uszoda biztosítson higiéniai cipővédő zacskót.
  • Elszívórendszer: A folyamatos levegőcsere és szellőzés nagyon fontos. A poshadt szag meghibásodásra utal.
  • Hőmérséklet: A levegő legyen kellemes meleg, hőmérséklete haladja meg a víz hőmérsékletét.
  • Lábmosó: Legyen működő lábmosó, mely teljesen elválasztja az uszodai teret a cipővel bejárható tértől.
  • Medence: A medence falán és alján ne legyenek lerakódások vagy zöldes, barnás foltok, mivel ezek algák jelenlétére utalnak, ez pedig a nem megfelelő fertőtlenítés következménye. A medence korlátok és lépcsők legyenek épek és tiszták.
  • Mellékhelyiségek: Tiszta és felszerelt WC-knek és mosdóknak kell rendelkezésre állniuk. A kötelező felszerelés részét alkotja a WC-papír, a folyékony szappan és a papírkéztörlő vagy az elektromos kézszárító.
  • Táblák: A látogatók tájékoztatását a megfelelő táblák szolgálják. Elvárható többek között az „uszodatér”, „az uszodatérbe utcai cipővel belépni tilos” és a „medencébe merülés előtt kérjük használja a zuhanyzót” felirat.
  • Takarítási napló: A naplót kötelező vezetni és a mellékhelyiségekben kifüggeszteni.
  • Takarítószemélyzet: Fontos érzékelnünk a jelenlétét. A padozaton lévő vizet ne a medence melletti rácsba (a túlfolyó vályú rácsába) tolja, mert így a padlóról minden szennyeződés a medencevízbe kerül.
  • Úszómester: Az úszómester mindig legyen jelen és lépjen fel a helytelen magatartás ellen. Többek között ne engedje, hogy felnőttek fürödjenek a gyerekmedencében és figyelmeztessen a zuhanyozó használatára.
  • Víz: A víznek ne legyen erős klórszaga. Az erős klórszag nem a fertőtlenítés erősségére utal, hanem a klór sokszor káros reakciótermékeinek jelenlétére.
  • Víztisztaság: A víz szabad szemmel láthatóan is legyen tiszta, ne úszkáljon benne haj vagy egyéb szennyeződés, és ne legyen opálos. A víz átlátszósága akkor jó, ha víz alá merülve egy 25 m-es medencében majdnem ellátunk a medence egyik végéből a másikba.
  • Zuhanyzó: A zuhanyzó legyen tiszta, a csapok, csövek, csempék ne legyenek vízkövesek, penészesek.

Amennyiben a fenti lista több eleme nem teljesül, valószínűsíthetjük azt is, hogy az uszoda vízének minősége is kifogásolható, bár ennek paramétereit laikusként mi magunk feltehetőleg nem tudjuk ellenőrizni. Mindenesetre a víz tisztaságával, szagával, a higiénia hiányával kapcsolatos észrevételeinket mindenképpen tegyük szóvá akár az úszómesternek, akár a recepción. Panaszainkat beírhatjuk továbbá a vendégkönyvbe is, hiszen ezzel érhetjük el, hogy az esetleges problémák – akár szaksegítséggel is – megoldásra kerüljenek.

 

Az eredeti írás a Patika Magazinban olvasható.

 

Pepper

Rovat: BabaápolásKiemelt

Címkék: , , , ,

A szerzőről

Kommentelés lezárva.


A honlapon található információk célja az egészségügyi ismeretek bővítése,
és szükség esetén nem helyettesíti a gyógyszerész, az orvos vagy más szakember felkeresését!
A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!