Ha veseköve van a kicsinek – Ma van a Vese Világnapja

A vesekő okozta fájdalom egyike a legkomolyabbaknak – azok a felnőttek, akik átestek rajta, jól tudják ezt. Igen ám, de gyermekkorban a kicsik és szüleik nem tudnak olyan pontos információkkal szolgálni a panaszokról és tünetekről, mint egy felnőtt, így a betegség felismerését is jóval nehezebbé teszik. Pedig a vesekő egyáltalán nem a felnőttek “kiváltsága”, sajnos gyermekekben is egyre gyakrabban fordul elő. 

Mások a kiváltó okok, mint a felnőtteknél

Akik ismerik a vesekő kiváltó okait, meglepődhetnek: hisz azok, így az egészséges táplálkozás, a mozgásszegény életmód és az ülőmunka – nem jellemző a gyermekekre. Így hát gyermekkorban más okokat kell keresnünk. Például a fejlődési rendellenességeket, amelyek ma már a terjedőben lévő ultrahangszűrésnek hála, hamar felismerésre kerülnek. A különböző anyagcsere-betegségek is jellemzően gyermekkorban derülnek ki. Ilyenkor egy kóros bomlástermék képez követ a vesében.

A nem felismert húgyúti fertőzések is járhatnak ilyen következménnyel, hiszen ilyenkor a tartós baktériuminvázió miatt akár anatómiai rendellenességek is kialakulhatnak. Ezért fontos, hogy ha egy lázas gyermeknél más betegség nem található, vizeletvizsgálat történjen. A túlzott és indokolatlan antibiotikum-használat elfedheti a jellemző tüneteket, míg magát a vesebetegséget nem előzi meg.

Azért nem kell megijedni ettől a rémes felsorolástól! Gyermekkorban a húgyúti kövek nagy része kalcium-oxalát összetételű. Ezek képződésének pontos oka egyelőre tisztázatlan, a lényege, hogy a vizelettel túl sok kalcium ürül. Ilyenkor komoly betegség általában nem áll a háttérben. A cisztin- és húgysavkövek anyagcsere-betegségre, a struvitkő húgyúti fertőzésre jellemző.

Nehezen felismerhető tünetek

A gyermekkori vesekő tünetei elvileg azonosak a felnőttkorival, azonban nehezebben lehet őket felismerni. A piros, véres vizelet könnyen észrevétlen marad, fájdalom nem mindig jelentkezik azonnal. A hirtelen, heves hasi fájdalom pedig sok betegségre jellemző, így nem véletlen, hogy számos gyermek a sebészeten köt ki.

A kezelés is hasonló a felnőttkorihoz: sok folyadék, görcsoldók, fájdalomcsillapítás. Ha a kő ezek után sem távozik mintegy két-három héten keresztül, akkor további beavatkozásra van szükség. A felnőtteknél alkalmazott sebészeti módszerek jóval kevésbé terjedtek el, azaz marad a hagyományos műtét, illetve a lökéshullám-kezelés.

Ezért is kell figyelni a kicsik folyadékfogyasztására

Az akut teendőket részletes kivizsgálás követi, amelynek feladata tisztázni a kövesség okát. Ha ennek hátterében betegség mutatható ki, annak kezelésével rendszerint a kövek is eltűnnek. Ha kalciumkövet találtak, melynek oka a fokozott kalciumürítés, csak annyit tehetünk, hogy gondoskodunk gyermekünk folyamatos és bőséges folyadékellátásáról. Ebben az esetben ugyanis híg vizeletet kapunk, ahol a kalcium koncentrációja nem lesz elég magas ahhoz, hogy követ képezzen.

Dr. Kállay Krisztián

gyermekorvos

Patika Magazin

Rovat: Egészség - betegségKiemelt

Címkék: , , , ,

A szerzőről

Kommentelés lezárva.


A honlapon található információk célja az egészségügyi ismeretek bővítése,
és szükség esetén nem helyettesíti a gyógyszerész, az orvos vagy más szakember felkeresését!
A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!